Toldy Jenő (1871-1937) tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Kecskeméten, Szegeden, Vácott folytatta. Káplánsága idején jogi tanulmányokat folytatott. 1899-ben a Kalmár-kápolna lelkésze, később a Szent István–templom, majd a Sarlós Boldogasszony-templom plébánosa lett. 1908-ban a Kiskunfélegyházi Római Katolikus Iskolaszék elnökévé választották, majd a Constantinum felügyelőbizottságának elnöki tisztével ruházták fel. Tevékenységének központjában az oktatás fejlesztése állt. Kerületi tanfelügyelőként részt vett az 1920-30-as években a Klebelsberg Kunó által indított iskolafejlesztési program keretében az új, félegyházi tanyai iskolák felépítésében és felszentelésében is.
A selymesi iskolához saját telkéből adott földet.
Az 1920-as években az országos mozgalmat megelőzve létrehozta a Katolikus Gazdalegények és Gazdaleányok Egyletét.